Magyarországon még mindig elterjedtebbek a hagyományos cilinderes padlóporszívók, mint mondjuk az álló modellek. Ezt a jelenséget leginkább azzal lehet megmagyarázni, hogy nemrégiben még csak ezeket lehetett megvenni itthon. Azonban az elmúlt években egyre többen döntöttek az álló porszívó mellett, ami talán érthető is, hiszen ez rengeteg előnnyel rendelkezik. Melyek is hát azok a tulajdonságok, amelyek miatt érdemes egy álló porszívó mellett letegye az ember a voksát? Az első helyen mindenképp az irányíthatóság áll. Sokan nagyon szeretik ezekben a szerkezetekben, hogy nem kell maguk után húzzák, hanem csak egyszerűen tolják maguk előtt. Ezáltal a cilinderes modell egyik legnagyobb hátránya kiküszöbölhető, illetve elfelejthető a bosszantó ráncigálás, húzás is, ami semmiképp sem tesz jót a masinának. Az is teljesen egyértelmű, hogy az álló porszívó nem megy neki semminek, nem akad meg, ezért nem tesz kárt a székben, asztalban, bútorban vagy bármilyen értékes tárgyban. Az álló porszívó a helytakarékosságot tekintve is jobb. Továbbá ennek nagy pozitívuma, hogy a kialakítása révén könnyen tárolható és akár a szekrényben, ajtó mögött, a fotel alatt is elfér. Sokan a sarokban tartják vagy simán a fal mellett, esetleg valamilyen tárgy háta mögött, ahol például nem látszik.
Ha valakinek mondjuk az autójának a takarításához keres egy készüléket, akkor a BISSELL kézi porszívó jelentheti a biztos megoldást. Ez kompakt, kis méretű, de mégis igen nagy teljesítményre képes. Mivel nincs vezeték, ezért nem kell attól tartani, hogy nem ér el az ember vele valahova. Egy 18V-os lítium akkumulátorral működik, amelyikkel akár fél órás működési idő is elérhető, akár 50%-kal nagyobb kapacitással, mint egy másfajta géppel. Ennek eredményeként a tulajdonos egy kisebb szennyeződést vagy akár egy egész szobát is kitakaríthat, akármilyen probléma nélkül. A BISSELL kézi porszívó modernségét a legjobban az EdgeReach technológia igazolja, amelyik erős szívást biztosít a kellék talpának a széléig. Ezáltal egyszerűen megoldható a legkülönfélébb kosz és hulladék felszippantása még a sarkokból is. A BISSELL kézi porszívó bemutatásakor nem szabad megfeledkezni a Clean Turn(TM) szűrőtechnológiáról sem, amelyikkel még könnyebb lesz a takarítás. A szerkezet még réstisztító eszközzel is bír, amelyik a porecsetével segít a nehezen elérhető területek megtisztításában. A BISSELL kézi porszívó fejlettsége révén garantált a kétszintű szűrés, és a könnyű karbantarthatóság. A termék megvásárolható az alloporszivok.hu oldalon.